23 január 2015

Diétás,lisztmentes szuflétorta

Mióta diétázom nem eszek túl sok édességet, így néha rám tör a nassolhatnék. Nem mondanám, hogy ez életem legfinomabb süteménye, de akik hasonló helyzetben vannak , mint én, azoknak egy falat mennyország . Ráadásul a lisztérzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják.


Hozzávalók:

250g étcsokoládé

125g vaj
8 tojás
1 csipet só
25 g Norbi negyedkanál cukor/nyírfacukor vagy más édesítő
50 g Norbi lowcarb mastermix vagy mandulaliszt/őrölt mandula

1. 220 fokra előmelegítjük a sütőt. A csokoládét és a vajat vízgőz felett megolvasztjuk, vigyázva , hogy ne égjen le.


2. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval habbá verjük. A sárgáját a cukorral/édesítőszerrel kihabosítjuk.


3. Óvatosan összekeverjük a sárgáját a fehérjehabbal és finoman hozzácsurgatjuk a vajas csokoládét, majd a lisztet is hozzáadjuk. Vigyázzunk, hogy ne törjük össze a habot.


4. A tésztát egy kivajazott 22 cm-es tortaformába öntjük, és a forró sütőbe tesszük. 5 percig sütjük 220 fokon , majd mérsékeljük a sütőt 150 fokra és további 20 percig hagyjuk a szuflénkat a sütőben.


5. Akkor jó, ha a belseje krémszerű marad. Kivesszük a sütőből és kiborítjuk egy tálcára, úgy hagyjuk kihűlni(fejjel lefelé). Finomra darált nyírfacukorral vagy mandulareszelékkel szórjuk a tetejét. Mellé fogyaszthatunk vaníliafagylaltot vagy diabetikus lekvárt is. Ha valaki kevésbé szereti az étcsokoládét helyettesítheti tej- vagy fehércsokoládéval is, illetve szórhatunk a tésztánkba különböző magokat, szárított gyümölcsöket, ki ahogy szereti.

21 január 2015

Karamellás, mogyorókrémes mousse torta

Íme a következő receptem. Sokat gondolkodtam, hogy milyen tortát készítsek a nagybátyám születésnapjára. Szerettem volna valami újat kipróbálni és mivel mindenki szereti a karamellt nálunk én pedig odavagyok a mogyoróvajért, erre a könnyű , de édes tortára esett a választásom!




Hozzávalók:          

Tojáshabos piskóta:

-3 tojásfehérje
-160 g porcukor
-3 evőkanál keményítő
- 100 g mandulaliszt

Földimogyorós karamell:

-110g cukor
-2 evőkanál víz
-250 ml tejszín
-70 g mogyoróvaj
-45 g pörkölt földimogyoró

Moussehoz:

-6 lapzselatin
-2 evőkanál víz
-140 g mogyoróvaj
-100 g cukor
-70 g vaj
- 250 ml + 375 ml tejszín
-kakaó



1. Melegítsük fel a sütőt 160 fokra. Két 22 cm-es tortaformára van szükségünk a lapokhoz, vagy csináljuk őket két részletben. Kezdjük el habosra verni a tojásfehérjéket. Amikor a hab már majdnem kemény, szitáljuk hozzá a porcukrot. Verjük tovább, amíg szép fényes és kemény nem lesz. Óvatosan adjuk hozzá a mandulaliszttel elkevert keményítőt és jól keverjük össze. Osszuk kétfelé a masszát és tegyük a sütőbe , addig, amíg egy kicsit megbarnul a teteje.

2.Készítsük el a földimogyorós karamellt. Két lapzselatint áztassunk be vízbe. Tegyük a cukrot és a 2 evőkanál vizet egy lábosba és kezdjük el melegíteni. Amikor a cukor teljesen elolvadt és kezd bebarnulni, öntsük hozzá a tejszínt és addig melegítsük, ameddig a cukros karamell fel nem oldódik benne. Ezután adjuk hozzá a mogyoróvajat, a pörkölt földimogyorót és a legvégén a két lap, kinyomkodott zselatint.Tegyük félre hűlni és várjunk addig ,amíg kéz meleg nem lesz.

3.Ezután álljunk neki a mousse-nak. Áztassuk be vízbe a zselatinlapokat. Tegyük fel a cukrot és a vizet ugyan úgy mint a földimogyorós karamellnél és, amikor elkezd barnulni keverjük hozzá a vajat. Addig kevergessük amíg el nem olvad, majd öntsük hozzá a tejszínt (250 ml). Addig hagyjuk a tűzön, amíg csomómentes nem lesz, majd a végén keverjük hozzá a mogyoróvajat és a kicsavart zselatinlapokat. Hűtsük ki.

4. Helyezzük az egyik piskóta lapunkat a tortaformába. Verjük fel a 375 ml tejszínt és utána keverjük hozzá a kihűlt mousse-unkat. Ízlés szerint lehet a krémbe még pörkölt földimogyorót is keverni, ha szeretnénk. Töltsük a krémet a tortakarikába és rakjuk a tetejére a másik piskótalapot. Ha langyosra hűlt a földimogyorós karamellünk akkor öntsük a sütemény tetejére, tegyük hűtőbe és várjunk addig, amíg megköt.

5. Késsel vágjuk körbe a tortát, hogy könnyen lejjön a forma róla. Én készítettem hozzá egy kis dobos cukrot dekorációnak( megolvasztjuk a cukrot aranybarnára és utána formákat locsolunk vele egy sütőpapírra vagy szilikonlapra). De bármivel díszíthetjük, vagy hagyhatjuk az eredeti állapotában is.Befejezésképpen pedig hintsük meg kakaóval a tetejét.



18 január 2015

Édes sütőtöktorta....

Pár hete készítettem el,ezt a nagyon finom sütőtökös süteményt. Előtte sosem próbáltam a sütőtököt, mint összetevőt édességhez használni, de amikor rábukkantam  a receptre muszáj volt kipróbálnom. Nem volt csalódás és bonyolultnak sem mondható. Inkább csak odafigyelést igényel és a leírtak pontos betartását...





Hozzávalók: 
Tészta:
-250 g liszt
-50 g porcukor
-125 g vaj
-1 nagy tojás
-kevés tej,olaj

Töltelék:
-500g kimagozott,hámozott kockára vágott sütőtök
-500 ml tejszín
-200g cukor
-1 vanília rúd félbevágva
-2 nagy tojás

A tésztát kézzel vagy robotgéppel is elkészíthetjük. Szitáljuk a lisztet és a porcukrot egy nagy keverőtálba. Adjuk hozzá a vajat és finoman dolgozzuk el a keveréket úgy, hogy zsemlemorzsához legyen hasonló. Adjuk hozzá a tojást meg a tejet. Annyi tejet használjunk , hogy puha tészta állagú legyen a keverék, ne ragadjon, hanem váljon el az edény falától. Gyúrjuk össze és formáljunk belőle cipót. Ne gyúrjuk túl, mert akkor rugalmas és gumiszerű lesz, nem pedig könnyű és omlós. Szórd meg liszttel a cipót és csomagold fóliába, majd pihentesd fél órát a hűtőben. 

Közben tedd fel kisebb edényben ,közepes lángon a sütőtököt, a tejet. a cukrot és tedd hozzá a vaníliarúd kikapart belsejét a vaníliarúddal együtt. Folyamatosan keverd nehogy leégjen és mielőtt elkezdene forrni vedd le takarékra a lángot. Lassú tűzön főzd kb. negyed órát, időnként megkavarva, aztán tegyél rá fedőt és úgy főzd még negyed órát, vagy amíg a sütőtök jól megpuhul. Ezután vedd le a tűzről , szedd ki belőle a vaníliarudat, a többit pedig botmixerrel pépesítsd simára. Öntsd át egy műanyag tálba,fedd le, hogy ne képződjön hártya a tetején és hagyd kihűlni.

Olajozz ki vékonyan egy 25 cm átmérőjű , levehető aljú tortaformát. Lisztezzük meg a nyújtódeszkát és nyújtsuk ki a tésztát kb. fél cm vastagra, kör alakúra. Tekerd fel a sodrófára,fektesd a tortaformába és jól nyomkodd bele. A formán túllógó részeket vágd le és ha esetleg valahol kiszakadt a tészta, pótold ki a darabokkal. Villával szurkáld meg a tésztát, feszítsd rá a fóliát és tett a mélyhűtőbe fél órára. Addig melegítsd elő a sütőt 180 fokra.

Közben tegyél a TÉSZTÁRA! sütőpapírt , úgy hogy mindenhol befedje és töltsd a formát színültig nyers rizzsel és süsd így a sütőben 10 percig. Vedd ki, távolítsd el a rizst óvatosan a sütőpapírral együtt és tedd vissza a tésztát további 10 percre. Vedd ki , hagyd teljesen lehűlni és mérsékeld a hőfokot 160 fokra. 

Verd fel habosra a tojást és add a kihűlt sütőtökös keverékhez, majd újra botmixerrel turmixold át a ,,krémet''. Öntsd a keveréket a tortalapra és süsd a forró sütőben kb. 30 percig vagy ameddig a keverék nagyjából megszilárdul, de azért még remegős. Hagyd kihűlni, mert aközben is szilárdul a sütemény. Tálald kevés tejszínnel vagy tejföllel. 


Köszöntő.

Kedves Mindenki!

Úgy döntöttem ,ideje csinálnom egy blogot, ahol megoszthatom veletek az alkotásaimat. Facebook oldalam igaz, hogy már van, de több olyan visszajelzést kaptam, hogy szeretnétek megtudni a recepteket is. Így itt nem csak a képeket fogjátok látni, hanem ki is próbálhatjátok a különböző desszerteket.


Remélem szívesen látogatjátok majd az oldalaimat. Tisztában vagyok vele, hogy az elmúlt időszakban nem voltam aktív, ezen viszont szeretnék változtatni az újévben és minél több különleges édességgel igyekszem meglepni titeket, amit aztán otthon is kipróbálhattok.


Mindenkinek jó nézelődést és kellemes sütést kívánok!